Keresés ebben a blogban

2014. július 16., szerda

Noé

Sok jót nem hallani erről a filmről, de ne rettentsen el senkit az "értő" közönség véleménye... Nem könnyű és talán nem is tanácsos kiszolgálni a közízlést ilyen kategóriában (sem). A bibliai, történelmi filmekkel egyébként is furán bánnak a rendezők, forgatókönyvírók és ha már itt tartunk a nézők is.... Rendhagyó módon nem árt tudni ki a rendező, mert sokkal inkább Aronofsky víziója ez,  mint biblikus, vallási film. Több az erőszak ( bár a bibliában is olvasható éppen elég), több a látványos akció... Noé bibliai története inkább csak alap a továbbgondoláshoz. A látványvilág előtt áll mégis az ember, a kétségeivel, szeretetével, hitével, szorgalmával a hatalmas lelkével... Azért is örülök a gyűrűkurás akcióknak, mert így eljuthat ez a film olyanokhoz is, akik egyébként nem néznének ilyen témájú filmet a sok akció között azért csak fellebben nekik is az emberi tényező! 

Noé -2013
rendező, forgatókönyv: Darren Aronofsky - talán a legjobban a Forrás című filmjét szeretem, vagy a rekviem egy álomért, ami kitörölhetetlen az ember agyából, ha egyszer látta.... de szenzációs videókat is készített a drogmegelőzésként (Meth Project )!!!
zene: Clint Mansell
szereplők: Russel Crowe - remek színész, tökéletes választás, Jennifer Connelly - még mindig gyönyörű, egyetlen szemrebbenéssel is képes kommunikálni, Emma Watson - kezd felnőni, és Anthony Hopkins a nagy öreg!...
ajánlás: néha tényleg úgy tűnik itt a világvége, előtte nézzük meg!

2014. június 26., csütörtök

apró kis hazugságok

Ezeréves baráti tárasaság készül a szokásos nyaralására, amikor egyiküket súlyos baleset éri... A többiek mégis úgy döntenek elmennek, mert "Ludo is ezt akarná" ( elég fura, gyors lélektelen döntésnek tűnik, engem mellbe vágott)...Mindenki próbálja a megszokott szerepét játszani, de felbomlik a látszat egyensúly, ami lehet, hogy csak a kórházban fekvő központi figura hiányából fakad, vagy a sok elhallgatott apróságból, amik szép lassan napfényre kerülnek.... A mindig pedáns, rendmániás Max nem tud megbirkózni, elválaszthatatlan barátja őszinte vallomásával és nagyon furán viselkedik, Eric a nőfaló nagyfiú, szép lassan rájön hibáira, Marie a csodaszép szemeivel csupa titokzatosság..., az elhagyott, nagyon málé srác pedig a ráadás. A sok vicces és érzelmes jelenet talán nagyon is felejthető, mégis van ezekben a figurákban valami ami megragad, apró mozdulatok, viták, nézések, nem mesterkéltnek, hanem nagyon életszerűnek hatnak... Többször nevettem és csodálkoztam rá egy-egy szereplőre, szituációra, ami nagyon is ismerős volt.. Azt azért meg kell hagyni a vége nem tetszik, ha tehetném nem nézném az utolsó tizenöt percet...

les petits mouchoirs - 2010
rendező, forgatókönyvíró: Gulliame Canet - ez a fiatal francia rendező figyelemre érdemes, ezt már bizonyította Senkinek egy szót se című krimivel is... Filmjeiben mindig van valami kemény, amire az ember felkapja a fejét, aztán némi romantikával, humorral enyhít, még nincs mindenben egyensúly, de nagyon emberi figurákat alkot....
szereplők: Francois Cluzet - remek színész, Marion Cotillard - a gyönyörű Marie, Gilles Lellouche - nála jobb macsót nem lehetne találni, Benoit Magimel, Jean Dujardin - igaz nagyrészt kómában fekszik, de azért a régi felvételen, nagyon szórakoztató....
kedvenc rész: apró kis jelenetek: bevásárlás, megérkezés és a slag, a fal szétverése, a hajókázás és fürdőzés, a közös futás....
hasonló:a minek nevezzelek című, szintén francia film jutott eszembe ez is egy nagyon régi baráti, rokoni tárasaság tele jobbnál jobb poénnal és remek jellemábrázolással....

2014. június 2., hétfő

csak a szerelem számít

Mellrákból gyógyuló, középkorú főhősnőnk nem az a tipikus vígjáték alany, a szituáció ami hazatérve fogadja még úgysem, aztán mégis elkezd mosolyogni az ember, a fura válaszokon, a férj nagyon idióta hozzáállásán, az arckifejezéseken és a nagyon őszinte szerencsétlenkedéseken... Egy fiatal pár esküvőjére készül a család, amit a gyönyörű Olaszországban rendeznek, hősnőnk, Ida (majdnem) itt találkozik először Philippel és ha nem is rögtön, de szép lassan megkedvelik egymást... Közben pedig zajlik az élet, megjelenik a hülye férj, az édes fiú, egy nagyon nyomulós nagynéni-anya, és a szerintem különleges szépségű menyasszony.. Édes őszinteség árad a film szereplőiből, nincsenek eltúlzott karakterek és szájbarágós beszélgetések. A kellemes egyensúly a morbid humor és a romantikus melankólia között, remekül passzol a fő mondanivalóhoz, ami nem más mint a szerelem....

love is all you need - 2012
rendező, forgatókönyv: Sussane Bier - jól áll a kezében a vígjáték is, nagyon kedvelem a filmjeit: testvéred feleségét, egy jobb világ,
forgatókönyv: Anders Thomas Jensen. hát persze, hogy Ő is...
szereplők: Trine Dyrholm-Ida- hihetelen szuggesztiv személyiség, az a fajta nő aki akkor szép amikor szép akar lenni! Pierce Brosnan - Philip- nos nekem így tetszik... Molly Blixt Egelind- Astrid- az édes, bátor lány... Paprika Steen - a kiállhatatlan nagynéni- mindent el tud játszani.... Kim Bodnia - az együgyü férj szerepét, mintha rá szabták volna...
kedvenc rész: apróságok: a citrom, úszás, anya-lánya, anya-fia....
hasonló: a mamma mia jutott eszembe, de nekem ez a film sokkal jobban tetszik, és nemcsak azért mert nem énekel Pierce Brosnan!
ajánlás: a rendező, a tőle megszokott alapossággal, minden kis apró rezdülést átad nekünk, kérdés az megkapjuk-e....

2014. május 27., kedd

halhatatlan szeretők

El vagyunk havazva rosszabbnál rosszabb vámpír történetekkel, de ez valami egészen más. Gyönyörű történet tele irodalmi, tudományos, zenei és nem utolsósorban szerelmi témákkal. Mintha az egész emberiség történetét látnánk, kezdve Évával és Ádámmal...A filmbéli Eve ugyan sokkal hangsúlyosabb személyiség mint a bibliai elődje, de nekem ez is tetszik... A film eseménytelensége, a kimondott és kimondatlan gondolatok, a hihetetlen szuggesztív szereplők és a fantasztikus zene, olyan hangulatot árasztanak, amit nehéz szavakban leírni... Milyen érzés is lehet olyan "emberként" élni, aki letűnt korok nagy embereivel szemtől szemben állhatott, beszélhetett,"kártyázhatott", olyan történelmi események részese volt, amik máig befolyásolják életünket? Vámpírjainknak mindez megadatott, de nem teszi őket boldoggá.... A mai kor emberét Adam zombinak nevezi. Pontosan tudjuk mire gondol...

only lovers left alive - 2013
rendező: Jim Jarmusch - jó tudni, hogy Ő a rendező, mert ábrázolása, melankóliája, lassúsága, humora, nem mindenkinek való...
zene: Jarmusch zenei ízlése minden filmjében átütő, meghatározó, szenzációs válogatás: Paganini, SQÜRL nevü zenekar, Yasmine Hamdan, a gyönyörű libanoni énekesnő...
szereplők: Tilda Swinton - Eve- csak magasztalni lehet, amiben szerepet vállal, ott 100 százalékot nyújt, itt talán még többet... Tom Hiddleston - Adam- gyönyörű alakítás egy gyönyörű férfitól, végre nem hülye képregény figura.... Mia Wasikowska - a hugocska- őt is kedvelem, de itt most ő a gyenge pont...
John Hurt - Marlowe - igen az a Marlowe, remek mint mindig... és az egyetlen ember-zombi: Anton Yelchin..
kedvenc rész: a húg megjelenésén kívül, az egész film...
hasonló: nem vámpíros filmek: felettünk a föld, forrás
ajánlás: zombiknak nem ajánlom...

2014. május 6., kedd

a nagy szépség

Ez egy csodaszépen összerakott, régi időket idéző, mégis nagyon mai olasz film. Mondanivalójával nem igazán nyűgöz le, de van benne annyi minden más, hogy végig leköti a figyelmet. Amikor elegem van a zajos, erőltetett buliból, a túlkoros mulató emberekből, egyszer csak lassan csobogó szökőkutat látok, gyönyörű zenével, amikor már túl sok a filozofálásból, mellébeszélésből, elhangzik egy olyan kemény mondat, hogy megakad a szemem is, amikor főhősünk már nem tűnik túl vonzónak, macsósan táncra perdül, amikor már nagyon elég a vén pasikból és az agyon plasztikázott nőkből a colosseum és a lenyűgöző pineák látványa nyugtat, amikor már a sznob magamutogatás a tetőfokára hág, egy egyszerű hétköznapi ( pl. az újramelegített rizottó) dolog helyretesz..... Ugyanez a kettősség jelenik meg a művészet, az írás, a vallás körüli ábrázolásban... A szépség egy nem mindennapi hatvanöt éves ember szemével nézve is fiatal és öreg, gazdag és szegény, értékes és üres, őszinte és hazug és nagyon olasz...
la grande bellazza - 2013
rendező: Paolo Sorrentino - nagyokat idéző...
zene: Lele Marchielli - sokszínű válogatás
szereplő:  Toni Servillo - nagy kedvenc a hazájában, én még nem láttam soha, ebben a filmben, elsőre nagy ripacsnak tűnt, de aztán megbarátkoztam vele...
hasonló: jópár Fellini film beugrott...
ajánlás: olasz különlegesség ínyenceknek

2014. május 1., csütörtök

Philomena

Már az első öt percben bőgtem ( amikor felmutatja a fényképet a lányának, az a mozdulat...), ez aztán többször is megesett, de kellemes arányérzékkel van felépítve a film és a karakterek, hogy mégsem csak telesírt zsepik maradnak utána. Philomena egy egyszerű, idős asszony, aki alig látott valamit a világból, vallásos hitét egy pillanatra sem veszti el, szerelmes ponyvát olvas és kielégíti egy jó tea... Martin pedig egy cinikus újságíró, akinek épp nem mennek túl jól a dolgai, így megpróbálkozik ezzel a történettel. A szereplők ellentétes értékrendje, szókimondása, őszintesége nagyon megkapó, néhol kacagtató... A történet pedig, ami ezzel a fiatal lánnyal ( és sok másik lánnyal is) történt hihetetlen...
Philomena - határtalan szeretet - 2013
rendező: Stephen Frears - azt hiszem a legtöbbet hozta ki ebből a történetből, kalapot le! Olyan filmek vannak mögötte mint: veszedelmes viszonyok, pop csajok satöbbi, gyönyörű mocsokságok, királynő...
író: Martin Sixmith
szereplők: Judi Dench - a színészet nagyasszonya, Steve Coogan - akinek a forgatókönyvben is szerepe van, remek embernek tűnik....
hasonló: az árvák hercege jutott eszembe....
ajánlás: ebben az esetben jó előre tudni mi a történet alapja, mert még így is nagyon megrázó...

2014. április 16., szerda

mielőtt meghaltam

Texas, 1985. Egy homofób, bunkó cowboyról kiderül, hogy az AIDS utolsó fázisában tengődik, talán harminc napja van ( elég egyértelmű a végkifejlet, de könyörgöm miért kellett megint ilyen hülye magyar címet adni!!!!????). Ron nem a jól bevált sémákhoz nyúl, mint bakancslista, megbékélés vagy hasonlók, a maga erőszakos, egyszerű módján próbálja megnyújtani a hátralévő idejét, lehetőleg sok pénzzel a zsebében. Nincs jó útra térés, hűséges barátság, mindent megváltoztató ígéret, semmi fennhéjázó oktató retorika, és ez a jó, ettől működik az egész, ezért nézzük el főhősünknek a trágárságot, önzést, balhékat, piálást, seftelést... És pont itt a lényeg, Ron nem változik, nem lesz szerethető jó fiú, a sorstársak megmentője, ugyanaz a texasi piás marad aki volt, mi pedig megint megkapjuk az érzést: nem vagyunk mások, mint kísérleti patkányok...

Dallas Buyers Club -mielőtt meghaltam 2013
rendező: Jean-Marc Vallée - előző filmje is nagy kedvenc: cafe de flore
szereplők: Matthew McConaughey - egy agyon dicsért alakítás, ami tényleg pazar!, Jared Leto - gyönyörűen hozza a figuráját, semmi túlzás, remek színész és szépséges... Jennifer Garner - szegény itt is csak statiszta..
kedvenc rész: nem is tudom..az egész
hasonló: nagyon sok halálos betegről szóló film nem találja meg az egyensúlyt, vagy túl érzelgős, vagy vicces, vagy nézhetetlen, itt ez a fanyar humorú, kőkemény film lehetne az etalon!
 ajánlás: bár igaz történetet dolgoz fel és sokan kritizálják valótlanságát, nem is ez a lényeg, ne hagyjuk ki az életünkből.....

2014. április 11., péntek

Mud

Első nézésre remek film, érdekes elmélázó képekkel, lassan "folyó" eseményekkel... Ellies, egy tizenéves kissrác, próbálja megfejteni a felnőtt élet titkait, de szülei kapcsolatát nézve nincs könnyű dolga. Találkozik Muddal, aki mint egy példakép, lebeg a fiú szemei előtt, míg aztán szép lassan rájön az igazságra...

Mud -2012
rendező, forgatókönyv: Jeff Nichols - érdemes odafigyelni a filmjeire,  nem sablonos történeteket ír, bár még van némi erőltetettség, azért ez elnézhető. ( kígyós sztori többször is a szánkba rágva stb.)
zene:David Wingo
szereplők: Mud - Matthew McConaughey - nagyon sokáig titkolta a tehetségét (előlem legalábbis) mostanában, ahogy ebben a filmben is remek alakításai vannak: újságos fiú, a törvény nevében című sorozatban egyszerűen zseniális!!!, a wall street farkasát csak az ő apró szerepéért érdemes megnézni.
Ellies - Tye Sheridan - édes ez a kölyök, még akármi is lehet! Jacob Lofland - a szókimondó Neckbon, Reese Witherspoon -Juniper- ő még mindig nem tetszik...
kedvenc rész: a szigeten...
hasonló: messzi dél vadjai, a nyár királyai
ajánlás: egyszer...

2014. április 9., szerda

kísértés - breathe in

A Reynolds család vendég diákot fogad, amit anyuka szervezett, ahogy minden mást is ebben a családban. Ebben a témában sok filmet készítettek már, de nem nagyon találtam számomra kedves alkotást köztük. Van amelyik teljesen elmegy a bujaság, szenvedély irányába, vagy beteges bűntudatra épít és van amelyik teljesen érdektelen. Ez a film szép, kicsit más, kicsit több... Ez a lány csak felkavarja az érzéseket, hullámot kelt, de nem Ő az igazi ok... Ez a férfi pedig hagyta magát, megadta magát, egy olyan nővel éli életét, aki nem az IGAZI... Keith és Sophie rögtön az első pillanatban megtalálják egymást.... Nincsenek szenvedélyes szexjelenetek, / ha valakit netán ebbe a gondolatba sodorná ez a nagyon félrevezető magyar cím, csalódni fog / itt szavak vannak, pillantások, ki nem mondott gondolatok és gyönyörű zene, zene és zene...

breathe in - (felejtsük el a magyar címet!) 2013
rendező: Drake Doremus - ez a nagyon szimpatikus fiatal rendező, pontosan azokat az apró rezdüléseket tudja megmutatni, amik nélkül élni nem lehet....
zene: Dustin O'Halloran - egyszerűen gyönyörű, azt mondanám, csak ezért is érdemes megnézni a filmet!!!
szereplők: Guy Pearce - végre! nem is tudom mostanában miért csak negatív szerepeket játszik, nagyon jól áll neki ez a szakállas érzékeny figura, gyönyörű alakítás... Felecity Jones - kevés olyan színésznő van akinek harmincévesen is elhiszem, hogy gimibe jár....nagy színésznő lesz, szerintem már most is az! Amy Ryan - egyszerűen jó, ...
kedvenc rész: a belégzés..., zongoránál...
hasonló: túl sok, szóra sem érdemes...
ajánlás: finom, apró, kimondatlan érzésekkel teli film...

2014. április 5., szombat

jóvoltköszönömkérekmég

Ez egy kedves, suta film a választásokról, döntésekről, barátságról, szerelemről. Fiatal felnőttek, hétköznapi életek... Sam író, figyel és lát! az írás mégis nehezen megy neki! Egy nap belebotlik egy kissrácba, aki pár napot vele tölt és sok mindent megváltoztat. Annie, a legjobb barátnő, szinte mindent tudnak egymásról, minden kapcsolata kudarc, amiért csak magát okolja, nehezen találja meg azt aki megérdemli... És itt vannak még Mary és Spencer a legédesebb pár, akik előtt több fontos döntés áll, úgy szeretik egymást, ahogy az meg van írva! És nagyjából ennyi, tudom nem tűnik nagyon izgalmasnak, de a kellemes, értelmes beszélgetések, a fanyar humor és szellemesség, no és a szerelem körülöleli a filmet...

jóvoltköszönömkérekmég - happythankyoumoreplease 2010

író, rendező, főszereplő: Josh Radnor - remek srác, nem adja fel ezt a stílust szerencsére!!
zene: Jaymay zenéje nagyon klassz...
további szereplők: Malin Akerman - kopaszon kendővel is csodaszép, Zoe Kazan - édes ez a lány, nagyon kedvelem a karaktereit, Kate Mara - Ő sem az a kifejezett szépség, de talán pont ezért rendelkezik plusz ponttal, Bram Barouh - ez az édes srác, aki nem tudom miért lopta be magát mégis a szívembe..., Tony Hale - Sam 2... Richard Jenkins, apró szerep, ami itt is tökéletes....
kedvenc rész: Sam hihetetlen arca, néha nagyon vicces, Spencer férfias szerelme...
hasonló: a 2012-as liberal arts, szintén Josh Radnor filmje...
ajánlás: jó volt köszönöm, kérek még.....

2014. március 31., hétfő

egy jobb világ

Megint egy csodaszép dán film! Egy válófélben lévő orvos házaspárról, a férfi Afrikába "jár" gyógyítani, a feleség nehezen birkózik meg a nagyobbik fiú zárkózottságával és saját érzéseivel. Egy másik család fiúgyereke aki éppen elveszíti az édesanyját és teljes hallgatásba burkolózik apja elől, mellette pedig olyan indulatok dúlnak benne, amiről pontosan tudjuk, hogy tragédia fele visznek.... A legkedvesebb figura Anton, a nyugalom ami árad belőle, egyszerűen eljátszhatatlan, ahogy dolgozik, ahogy a gyerekeivel beszél, a mozdulat amivel szinte ösztönösen végigsimít a gyerekbuksikon, nagyon lehet szeretni... Újra megbizonyosodtam, hogy így lenne rendjén, mondjanak ma a trendek bármit is: ahogy egy férfi és egy nő kell egy gyermek fogantatásához, úgy egy gyerek felneveléséhez, vagy inkább szeretéséhez még inkább!!! Szeressük, öleljük, tiszteljük, hallgassuk a gyerekeket és akkor talán.....

Haevnen - egy jobb világ 2010
rendező, forgatókönyv: Susanne Bier - testvéred feleségét, esküvő után, hogy szeretsz, a tűz martaléka...olyan filmeket rendez, és ír amiket  nem lehet elfelejteni...
forgatókönyv : Anders Thomas Jensen - a másik nagy kedvenc
szereplők: Anton- Mikael Persbrandt - csodaszép alakítás... Marianne- Trine Dyrholm - először nagyon ridegnek tűnt, de nagyszerű szinésznő, a másik apa/ Claus-Ulrich Thomsen - itt is jeles és a gyerekek: William Johnk Juels Nielsen és Markus Rygaard...
hasonló: persze egy Susanne Bier film az esküvő után jutott eszembe előszőr, aztán a Bábel...
kedvenc részek: Anton minden jelenete: az autószerelő műhelyben, a fiúkkal, az afrikai döntése....
ajánlás: mindenkinek, aki nem hisz az erőszakban...

2014. március 20., csütörtök

Frances Ha

Frances leragadt a főiskolás éveinél, álmodozik, a barátnőjével lakik, sosincs pénze, egy táncstúdióban táncol, de nem a legjobbak között....Változni, változtatni pedig nem akar, meg sem fordul a fejében... Aztán,ahogy lenni szokott mégis minden átalakul, a legjobb barátnő kiköltözik, a tánckarrier sem úgy alakul, ahogy szeretné, a pénzszűke pedig már-már elviselhetetlenné válik.... Nem adja könnyen meg magát a "felnőtt" világnak, (aminek szívből örültem), szerencsére nem lesz belőle példás, érett, harmincas felnőtt nő. Persze beáll a sorba, de játékos marad, vidám, és mindig kilóg egy kicsit...

Frances Ha - 2012  fekete-fehér amerikai film
rendező, forgatókönyv: Noah Baumbach - kedves, nem egyértelmű humorral...
forgatókönyv: Greta Gerwig!!!
zene: remek válogatás: Bach, David Bowie, Rolling Stones, Georges Delerue...
szereplők: Greta Gerwig - édes ez a csaj, nagyon jól áll neki Frances karaktere is....Mickey Sumner, Adam Driver, Michael Zegen...
kedvenc részek: nagyon sok apróság: a verekedős játék, macska, telefon, jövőkép, "elfoglalt és nem rendetlen", a hitelkártyás vacsora, a mit vár egy kapcsolattól kifejtése talán a csúcs, na és a vége a Ha!!!
hasonló: Frances sokban hasonlít Amiliere az Amilie csodálatos életéből és Poppyra a hajrá boldogság című filmből...
ajánlás: azt hiszem ezt a fiúk nem fogják élvezni, inkább barátnővel nézzük...

2014. február 22., szombat

megdönteni Hajnal Tímeát

Teljesen elégedett voltam a moziból hazafele menet felidézve az idétlennél idétlenebb poénokat. Most, hogy leültem leírni miért is tetszett és milyen is volt, rájöttem, hogy ez nehéz lesz. Mert, hát úgy egyébként utálom az ilyen témájú, kiszámítható, egysíkú történeteket, de ez valahogy működik, meg tud nevettetni a hollywoodi téma és forgatókönyv ellenére is remek szórakozást nyújt. Ahogy a cím is mutatja a szex van középpontban, legalábbis mesélőnk élete vagyis inkább gondolatai, e becses tevékenység körül forognak. Ő a Bögöcs. A 15 éves osztálybulin, egészen véletlenül sikerül egy kompromittáló felvételt készítenie, persze nem mindenki örömére... A film hátralévő részében pedig ezt a problémát próbálják a kedves volt osztálytársak megoldani többé kevésbé hatékonyan és röhejesen... A fiúk nagyon szerethetők, Dani a tipikus jófiú, aki folyton gondolkodik, nehezen oldódik, néha nagyon balfék, Gábor, aki a gimi óta a legjobb barát, nagyon laza, fesztelen és meg kell mondanom nagyon helyes, na és Bögöcs, akit valamiért nem lehet nem szeretni, itt van mindjárt a hangja... A lányokkal már más a helyzet. Tímea tényleg gyönyörű és ennyi... Virág pedig nagyon édes, nálam ő a nyerő! A sztereotípiáktól való ódzkodás ellenére sok van belőle a filmben, (a menyasszony és családja hatalmas túlzás), mégis jó, lehet nevetni a magyaros szóvicceken, a beszólásokon, egy igazi magyar nyelvű és észjárású humorbugyor.

megdönteni Hajnal Tímeát - 2014
rendező: Herczeg Attila - nicsak, nicsak...
forgatókönyv: Csurgó Csaba
zene: Gulya Róbert remekel: Yonderboi, Fábián Juli, Ivan & Parazol....csupa pazar magyar zene!!!!
szereplők: Osvárt Andrea - Tímea - szépséges, kedves és az egyetlen gyenge pont... Jordán Adél- Virág szerepében remekel, egyedisége lenyűgöző, Simon Kornél - Dani - néha nagyon málé, de mégis jó, Szabó Simon - Bögöcs - csuda egy figura, szarmageddon.... és Lengyel Tamás - Gábor nagyon jól áll neki ez a karakter és nagyon jóképű..., Kamarás Iván - a sztárriporter- nekem túl sok..., Szandtner Anna - Nikkki aprócska jelenete az egyik legjobb....
kedvenc rész: a találkozón a pultnál iszogató fiúk beszélgetése, a telefon megszerzése éjszaka, a prosti felkérése, Gödöcs eszmefuttatásai Paulo Coelhoról, meg másról is...
hasonló: a szezon című magyar film jutott eszembe...
ajánlás: bármelyik amerikai vígjáték ( és a mostani mozikínálat) helyett, nézzük meg inkább ezt a könnyed magyar filmet, na!

2014. február 15., szombat

happy go lucky - hajrá boldogság

Ez az édes, szívet melengető film biztosan tudom, hogy nem mindenkinek tetszik. Főszereplőnk megosztó személyiség, van aki szerint  Poppy egy piszok idegesítő, infantilis, folyton nevetgélő nőszemély, és van aki úgy gondolja ez a lány maga a napsugár, aki mindenkit jobb kedvre derít, életigenlésével megváltoztatja a körülötte lévő emberek hangulatát is... Én az utóbbiak közé tarozom, nagyon bírom ezt a csajt és olyan jó lenne a hétköznapokon is ilyen emberekkel találkozni, a sok morcos, lehorgasztott fejű ember helyett! Bár bevallom a szerelmi szál kibontakozásánál belőlem is kibuggyant: - Á, nem fogja bírni a srác! - mert ez a lány annyira derűs és optimista, és szabad, hogy ez már túl sok... Nem hülye, hiszen a munkáját is remekül, odafigyelve végzi, a húgait terelgeti, a barátnőjével sok éve együtt él minden gond nélkül és egy-egy beszélgetésből bizony kiderül, hogy ő is látja mi zajlik körülötte, milyenek az emberek, de nem hajlandó megváltozni, tántoríthatatlan. Ezért szeretem....

happy go lucky - hajrá boldogság - 2008
rendező: Mike Leigh - a másik kedvencem tőle:  még egy év
szereplők: Sally Hawkins - az arca!!! fantasztikus, folyton mosolyog, az öltözködési stílusa még rátesz egy lapáttal, ilyen színkavalkádot, harisnyákat, csizmákat még életemben nem láttam ... Eddie Marsant -említeném még ( mert egyébként Poppy mindent visz!) - a vezető oktató, ilyen arrogáns kis törpét nem mindennap látni, remek őrjöngéseket ad elő - EN RA HA!!!
kedvenc részek: az autóban minden pillanat, és a flamenco!!!
hasonló: a francia Amelie jutott eszembe már az első kockáknál...
ajánlás: a kicsit lökötteknek, rosszkedvűeknek, azoknak akik a jót keresik először..

2014. február 13., csütörtök

amerikai botrány

Tökéletesen felépített, látványban, hangulatában kifogástalan film. A karakterek remekbe szabottak, a színészeket csak bámulni lehet miként brillíroznak. Nekem valami mégis hiányzik. Nem tudtam teljesen belefeledkezni, mindig kizökkentett valami apróság. Túl sok figyelmet kapnak a külsőségek: Bale frizurája és hatalmas hasa, Cooper bodorított haja, Adams túlzásba vitt dekoltázsai... bár ha jobban belegondolok, ezek adják a film erejét is, ezenkívül nincs is benne sok más... Erre az alkotásra mondanám, hogy tökéletes amerikai álomfilm, így kell kiszolgálni a nagyközönséget.

american hustle - 2013
rendező: David O. Russell - tudja mitől döglik a nép: harcos, napos oldal....
zene: Electric Light Orchestra Chicago, Duke Ellington!, Donna Summer, Frank Sinatra, Bee Gees, David Bowie, Tom Jones.....
szereplők: Christian Bale - óriási! , Amy Adams - szerintem az arcát nem is nagyon figyeli az egyszeri néző, mindenki a dekoltázsába mélyed!, Jennifer Lawrence - testhez álló szerep, vajon tud más is lenni?!, Bradley Cooper - még bodorított hajjal is helyes..., Jeremy Renner - remek alakítás...
kedvenc részek: Christian Bale első jelenete a hajigazgatással, a táncos, éneklős jelenetek....
hasonló: nekem a ocean's filmek jutottak eszembe, talán csak a látvány miatt...
ajánlás: amerikai film és sztárrajongóknak....

2014. február 1., szombat

belső tenger

Egy ágyhoz kötött férfi nem akar tovább élni. Nem tud egyedül meghalni, szüksége van segítségre.Tudom, hogy nem mindenkit hoz lázba ez a téma, én is sokáig halogattam a megnézését, de eljött az ideje. Egész mást kaptam mint amit vártam. A témával kapcsolatban, nagyon határozott véleményem volt eddig, a filmet megnézve pedig bizonytalanabb lettem. Remek film, felejthetetlen jelenetek, beszélgetések, gondolatok.... A szereplők mind mind másképp viszonyulnak Ramón akaratához, ahogy mi is. A család, barátok, barátnő, a tolókocsis lelkész csak a saját életén keresztül látja Ramón életét, ahogy mi is.. Megint csak arra a megállapításra jutottam, hogy túl hamar mondunk ítéletet...

mar adentro - belső tenger (végre egy csodaszép magyar cím) - 2004
rendező, forgatókönyv, zeneszerző, producer, vágó: Alejandro Amenabar - ritka tehetség, különös, cseppet sem mindennapi mesélő...
forgatókönyvíró: Mateo Gil  is...
szereplők: Javier Bardem - csuda egy arc...., Belén Rueda - csodaszép, megtört szerelem, Lola Duneas - a naív, szeretnivaló, kedves lány, valahogy mindig ilyen szerepek jutnak neki....
kedvenc rész: Ramón beszélgetései az unokaöccsével, a pappal, a szerelmével, a bátyjával....
hasonló: nem találtam az emlékeimben...
ajánlás: szerintem a film készítője nem együttérzést vár és könnyeket...

2014. január 31., péntek

a nyár királyai

Csúcs ez a film. Nem is olyan rég azt gondoltam az egy különc srác feljegyzései kapcsán, hogy talán abba kellene hagynom a tinifilmek nézését, örülök, hogy nem így történt... Ezek a tinik, nem azok a tinik... Persze ők is keresik a saját útjukat, de nekem ez a fajta megközelítés a szívem csücske! Joe és Patrick, két gyerekkori jóbarát a felnőtté válás nemes feladata előtt áll. Megteremtik a saját világukat, egy erdei tisztás közepén házat építenek, szabályokat alkotnak, egyezségeket kötnek...Ezek a srácok vissza idézik Tom Sawyert és Huckleberry Finnt, de mégsem régimódi történetet kapunk. Ezek a srácok végre igazi tizenéves fiúk, saját gondolatokkal, tettekkel, hibákkal. És igen, ez hiányzik a mai srácoknak leginkább, a szabad játék, igen még tizenhat évesen is! Ebben a piszok szabad világban, nem hagyunk időt és teret a gyerekeinknek az álmodozáshoz, tervezgetéshez, semmittevéshez, nagy tettekhez. A fiúk, szerintem ettől lesznek majd férfiak ( nem a katonaságtól), hogy kipróbálnak mindenfélét, létrehoznak, építenek, terveznek és ha kérik segítünk nekik ebben (is).

the kings of summer - a nyár királyai - 2013
rendező: Jordan Vogt Roberts - első nagyjáték filmje! Király!
forgatókönyvíró: Chris Galette - nagyon-nagyon profi
zene, operatőr: Ross Riege
szereplők: Nick Robinson - Joe, Gabriel Basso - Patrick, Moises Arias - Biaggio, ez a három srác imádnivaló!
kedvenc rész: Biaggio mindent visz!!!
hasonló: az ezeréves magyar film jutott eszembe: a szeleburdi vakáció - nyár, gyerekek, és Ramóna....
ajánlás: szülőknek elsősorban, aztán a fiúknak, lássák ezt így is lehet, lányoknak, hogy lássák ilyen fiúk is léteznek....

2014. január 17., péntek

12 év rabszolgaság

Nem hiába veszik elő ezt a témát újra és újra a filmesek. Még mindig van mit mondani, megmutatni. Nagyon bíztam a rendezőben, de kicsit elbizonytalanodtam a nevek: Brad Pitt, Hans Zimmer, Paul Giamatti hallatán... 12 év rabszolgaságot több mint két órába sűríteni merész vállalkozás. Mégis úgy gondolom a karakterek sokszínűsége ( nem fehér és feketére gondolok), adja a különlegességét. Megszokhattuk a témában, hogy a nagyon szerencsétlen de hősies fekete, és a szadista, embertelen fehér ellentétre épülnek a történetek. Itt ennél többről van szó. Sokféle emberrel találkozunk mindkét oldalon. De nem kapunk egyetlen kapaszkodási pontot sem, nincsenek barátok, megbízható emberek, szerelemek és egyáltalán az érzelmek teljes skálája hiányzik. Ez a távolságtartás ütött a legnagyobbat, nem a korbács / abból is van elég a filmben/.... Meg kell említenem, hogy Brad Pitt apró szerepe elengedhetetlen volt főhősünk szempontjából, de nekem elég lett volna csak a jelenléte, nagy kár a szájába adott szövegért....
12 év rabszolgaság - 12 years a slave - 2013
rendező: Steve McQueen - éhség, shame filmjei szerintem tökéletesek, igaz nem széles nagyközönségnek szólnak, nagyon remélem, hogy nem hollywood felé tart!!
író: Solomon Northup - regénye alapján készült...
operatőr: Sean Bobbit - gyönyörű képek...
zene: Hans Zimmer fülbemászó zenéje elbújhat az autentikus dalok mellett, amik talán az egyetlen érzelemkifejező eszközök a filmben...
szereplők: Chiwetel Ejiofor - Solomon - gyönyörű alakítás, Michael Fassbender - Epps gazda - gonosz, iszákos gazdaként is fenomenális, Sarah Paulson - Eppsné - ezzel a frizurával nagyon csúf volt minden nő! Benedict Cumberbatch - Ford gazda - nem tudom miért, de nekem nagyon bejön!!!, Paul Dano - Tibeats - ez a srác hihetetlen tehetséges gonosz!!! Lupita Nyong'o - a csudaszép Patsey
kedvenc rész: nehéz egy szenvedős történetből választani ha mégis kell a vége lenne az. És még egy:  Paul Dano dala ...

ajánlás: azt hiszem ez a téma soha nem évül el, mert az emberi természet semmit nem fejlődik/változik, ilyenek vagyunk ma is, sőt...

2014. január 15., szerda

időről időre

Egy kedves film. Az első szembeötlő kedvesség a fiú, Tim személye. És a többi férfialak is pont ilyen szerethető. Igaz, sokan csak lúzernek hívják őket, nekem Ők a gyengéim. Imádom, hogy nem tökéletesek, nem magabiztosak,  bénáznak és zavarba jönnek.... Tim időutazó, amit a szerelemben próbál kamatoztatni, aztán rájön a tutira, nagyjából ennyi a történet. Ez egy családi film, édes szülőkkel, egy nagyon elegáns, de nem túl okos nagybácsival, egy csupaszív húggal és a nagy/na jó, pici/ Ő-vel. Na és végre gyerekekkel! A fiatal szerelmesek összeházasodnak és gyerekeket csinálnak!! Nem is tudom mikor láttam már ilyen filmet! Végre, nincs nyavalygás, várakozás, szeretlek is meg nem is, nyűgös kisbaba, lehetetlen szülők....Egyszerűen szerelem van, család, gyerekek, igen 3 gyerek!!!
about time - időről időre - 2013
rendező, forgatókönyvíró: Richard Curtis -javíthatatlan romantikus
zene: sokféle és nagyon klassz: The Cure, Amy Winehouse, Jimmy Fontana, Nick  Cave gyönyörű dala, The Killers, Sugababes....
szereplők: Domhnall Gleeson -eddig csak kisebb szerepekben láttam, na meg a HP-ben, de ír és rendez is... Rachel McAdams - bájos, de nekem valahogy nem sikerül megszeretnem, Bill Nighy - nagyon jól állt neki a szabadelvű apuka szerep, újra remekelt, Tom Hollander - a rapszodikus íróbarát, Lydia Wilson - Kit Kat, Lindsay Duncan - anyuci, Richard Cordery - aranypofa nagybácsi, Joshua McGuire és Will Merrick a két balfék, Tom Hughes - a rosszfiú, gyönyörű kék szemekkel
kedvenc rész: a teázások, az első éjszaka, a viharos esküvő, a ruha próbálgatás, az egyetlen aprócska szó ami felbosszantott, a második gyerek tervezgetésénél hangzott el: " elég fiatalok és gondatlanok voltunk ahhoz, hogy még egy gyerekünk legyen" azért ez lehetett volna a gondtalan szó!? Nem gondatlanságból terveztek még egy gyereket, sőt kettőt....
hasonló: szépen beleillik a sorba: négy esküvő egy temetés, bridget jones, nothing hill, igazából szerelem, rockhajó....
ajánlás: időről időre nézzük újra... 

2014. január 10., péntek

blue jasmine

Megnéztem. Féltem, hogy ez a téma már lerágott csont és amúgy sincs benne semmi élvezetes. Woody Allen újra meggyőzött, hogy velejéig belelát az emberi természetbe és ami nekünk marhajó, ezt meg is mutatja, úgy ahogyan csak ő tudja!!! A film egy negyvenes milliomoshölgy csúfos bukásáról szól, kénytelen beköltözni húgához, aki teljesen hétköznapi, egyszerű életet él. Idecsöppen Jasmine, issza a vodka martinijét és szedi a dilibogyóit, próbál a saját lábára állni, munkát keres, tanulni akar.... Aztán szép lassan rájön, hogy ő egyvalamihez ért.... Ginger a hugica, elvált, két fia van. Újra és újra ugyanabba a hibába/pasiba esik, de mintha nem venné észre, nagyon-nagyon eltalált figura!!!

blue jasmine - 2013
rendező, forgatókönyv: Woody Allen - kortalanés korlátlan éleslátó!!!
zene: nagyon klassz, Louis Armstrong, Julius Block, és a nevezetes Blue Moon dal!
szereplők: Cate Blanchett - ilyen alakítást még nem láttam, vagy ha láttam most Ő kitörölte! Fantasztikus ez a nő mit csinál ebben a filmben, talán csak a Bábelben láttam hasonlónak, de ez felejthetetlen!!!! Sally Hawkins - Ginger - csupa derű, és remek filmekben szerepel mindig, a kedvencem, amiben ő a főszereplő egy igazán nevetős vígjáték: Hajrá boldogság/happy go lucky a címe, Alec Baldwin - kifogástalan, Andrew Dice Clay és Bobby Cannavale a két hasonló pasi - nagyon jók mindketten! Peter Sarsgard - az új nagy Ő- egyszerűen jó.
kedvenc rész: Jasmine minden mozdulata! Na jó, a többiek is!
hasonló: egyenlőre nem tudom , és nem is akarom összehasonlítani semmivel!
ajánlás: aki csak azért nem nézi meg mert fél a neurotikus nyavajgástól, ne tegye! Kár kihagyni!