Django elszabadul

Django egykor és most

Nagyon szeretek úgy (is) leülni egy filmhez, hogy alig tudok róla valamit, nincsenek, nagy nevek, nem ismerős a történet, így az elvárásaim is csak szép csendben lapulnak. Na, ez nem az a film. Ez egy Tarantino mozi, így a léc fel van rakva, jó magasra. És most sem ért, még csak a felállított csúcs közelébe sem.... Értem én, hogy ez a vehemens hozzáállás adja a történetei ízét, nekem mégsem sikerült felvennem a ritmust, újra és újra kiestem az elvarázsolt néző szerepéből!  Próbáltam megérteni ezt már az előző filmnél is (becstelen brigantik), de most világosodott ki. A történelem ugyan elég alapot ad rá, hogy kifigurázzák, újra és újra átkomponálják, de van akinek ez nem áll olyan jól a kezében...
A rabszolgatartó Amerikában játszódik ez a történet, sajátos módon elbeszélve persze. Nagyon klassz dialógusok sokáig nem is hagytak unatkozni, de egy idő után már sok volt ez és persze a lövöldözős jelenetek, amikor egymás után több liternyi piros fröcsögött egyetlen áldozatból?! Puffogni kezdtem volna, de megjelenik a gonosz DiCaprio és egy jó darabig - egészen ( gondolom nem árulok el nagy titkot) fröcsögős haláláig - újra lendületet visz a filmbe... A nagy fröcsögés közben már nagyon vártam a végét! Fröcsögős és hosszú! Átgondolva mégsem bántam meg, hogy megnéztem, mert a forgatókönyv és főleg a szöveg szerintem osztályon felüli, a megvalósítás, képpé alakítás tőlem nagyon-nagyon messze, valahol az óperenciás tengeren is túl van...

Django unchained - 2012
rendező, forgatókönyv: Quentin Tarantino - még mindig  Pulp Fiction a mérce... Bevallom kicsit igazságtalan vagyok vele, de mint ember, annyira taszít, hogy folyton úgy kell elhessegetnem a őt magát a filmjeiből....
zene: Ennio Morricone, Johnny Cash... jó kis zenék...
szereplők: Christoph Waltz - Dr Schultz zseniális, megtámadhatatlan!! Leonardo DiCaprio - még nem volt ilyen jó, rossz! Jamie Foxx - nem érintett meg picit sem... Samuel L. Jackson - Steven szerepében viszont szuper!!
hasonló: az eredeti Django egy olasz film 1966-ból Franco Neróval, aki itt is feltűnik néhány percre...
kedvenc rész: Dr. Schultz beszélőkéje...
ajánlás: akinek nem a ponyvaregény az etalon...

into the white

Kellemes meglepetés ez a rendhagyó háborús film. A második világháború, katonák, fegyverek, a történet mégis másfele kanyarodik... Ütközetben lezuhan egy német és egy angol repülőgép a norvég hegyek között egy hóvihar közepén. Három német és két angol katona. Itt aztán egy vadászlakban húzzák meg magukat míg az idő jobbra fordul. Együtt. Összezárva. Kénytelen kelletlen összefognak és az ellenségesség lassan felmelegszik, a feszültségből csak perzselő viták és vicces ugratások maradnak. A repülősök pontosan hozzák nemzetük sztereotípiáját, de az idő előrehaladtával egymás felé fordulnak... Szívmelengető, vigasztaló történet ez, ami ráadásul valós események alapján íródott. A háború értelmetlenségéről, barátságról, emberségről szól, úgy, hogy senkit nem avat szentté, a jó és a rossz sokféle arccal mutatkozik és rajtunk múlik képesek vagyunk-e elfogadni, befogadni... Talán ennyi lenne? Összezárni egy-két napra /hétre / évre az ellenségeket?? Sajnos nem, a történet és a háború még tart...

into the white 2012
rendező: Peter Naess -a norvég rendező igaz történetet dolgoz fel...
szereplők: Florian Lukas - kelet német születésű színész , akit láthattunk már a Good Bye Lenin című nagyon vicces német filmben... David Kross - Ő is német, a szerepe szerint is, remek alakítás, érdemes rá odafigyelni: a felolvasó... Stig Henrik Hoff - norvég színész, még sehol sem tűnt fel nekem eddig, és az angolok: Lachlan Nieboer - ezt a nagyon helyes angol srácot jó volna látni még pár filmben, és a másik édes Rupert Grint, akit nem kell bemutatni és úgy látszik ezek a kicsit együgyű, mégis nagyon szerethető szerepek találják meg mindig...
kedvenc rész: a jó kis csípős beszélgetések, a barátság kialakulása, a faház jelenetei és az over the rainbow előadása....
ajánlás: aki a repülők, lövöldözés miatt néz háborús filmeket, annak ez a film nem fog tetszeni, aki a háború emberi arcára kíváncsi, sokkal inkább!

Nathalie második élete

Ezt a hülye címet már megint, nem értem!!! Kik ülnek a "címadó székekben" tessék mondani!! Miért kell ilyen agyalágyultnak nézni a magyart??? Ezen nagy nehezen túl tettem magam elkezdődött a film... Az első tíz, tizenöt perc nem éppen vidám, inkább tragikus, de aztán szép lassan feléled, nem lesz belőle fergeteges komédia, inkább egy kellemesen mosolyogtató, megkapó film. Az újrakezdést nem használnám, szerintem ilyen nincs, vagyis húsz felett már csak változtatás, felállás, megrázom magam van. ( ez nem második élet, ugyanaz az egy!!!). Nathalie talál valakit, aki bizalmat ébreszt benne, amit elhagyott valahol útközben, akivel jó együtt lenni, lassan bontakozó kapcsolat, tud várni, nem tolakodó, nem mindent elsöprő szerelem, mert ilyen is van kérem szépen. Nagyon jó volt ennek a nagy melák svédnek a szemébe nézni, olyan nyugalmat árasztott, ami nem tudom , hogy csak a színészi játékának nagyszerűsége vagy tényleg ilyen az ürge. Nagyon kedves a film hangvétele, az önirónia a francia nációval, a mai értékek megkérdőjelezése, a társadalmi elvárások kifigurázása.... Nem mindent elsöprő love story,  egyszerű ínyencség, csemege, ahogy az eredeti cím is sugallja...

La delicatesse - 2011
rendező: Stéphane és David Foenkinos
szereplők: Audrey Tautou - nem igazán kedvelem a játékát, kivéve ha mosolyog... Fracois Damiens, aki szerintem francia, talán belga, mindenesetre nagyon édes!
kedvenc rész: nagyon tetszett a befejezés a nagyi kertjében....
hasonló: a csajozós páros 2005-ből, szintén francia, egy édes balfácán:  Jean Paul Rouve főszereplésével
ajánlás: az első húsz perc után nehéz elhinni, hogy vicces és kedves lesz, pedig így van! Türelem!

nyomorultak

Az első jelenet, inkább dal alatt, gondoltam rá, hogy felállok és otthagyom. Aztán mégsem tettem, egy hős vagyok! Így utólag pedig már örülök, hogy képes voltam végignézni (158 perces), ha nem is minden percét, de jó pár jelenetét élveztem. Mindjárt az első dalnál / look down/ rájöttem, hogy jobban tetszik a közös ének, mint a szóló. Főleg Hugh Jackman dalai voltak nekem kicsit kínosak, néha mosolygásra, később türelmetlenségre késztettek. Minden dal, nincs próza, mégis érthető minden. Az alapmű persze több, részletesebb, de így is rendben van. Azt azonban be kell vallanom, ebben az esetben, ha nem ezek a nagyszerű színészek játszanak, hanem mondjuk énekes-színészek (musical színészek) nem hiszem, hogy végig néztem volna!? Itt is mint minden eddig látott feldolgozásban, az első rész tetszett jobban. A fiatal Jean Valjean őrlődése és a gyermekéért aggódó, haldokló anya szenvedése. Ez az alakítás Anne Hathawaytől egyszerűen tökéletes, bevallom megríkatott / i dreamed a dream/. A mostohaszülők jelenete pedig lenyűgöző két /inkább egy hatalmas egyéniséggel: Helena Bohnam Carter na jó és Sacha Barom Cohen... Aztán a gyerekek, szerintem ezek a dalok tényleg profik!!! A kislány és a barikádos kiskölök mindent visz! A film második fele már nem nyűgözött le annyira, mégsem tudtam otthagyni a fiatal forradalmárok, szerelmesek, a két "öreg" történetét....

Les Miserables - Nyomorultak 2012
rendező: Tom Hooper
író: Victor Hugo
forgatókönyvíró: Alain Boublil, Jean-Marc Natel, Herbert Kretzmer, James Fenton, William Nicholson
zeneszerző: Claude-Michel Schönberg
szereplők: Anne Hathaway - tökéletes színésznő és még énekelni is tud! Hugh Jackman - inkább prózai szerepekben szeretem, Russel Crowe - meglepődtem, aztán csodálkoztam, aztán tiszteletem! - Amanda Seyfried - olyan mint egy játék baba, és a hangja sem meggyőző! - Helena Bohnam Carter - csúcs! Sacha Baron Cohen - be kell ismernem itt nagyon rendben volt! Eddie Radmayne - nem rossz...És a két fantasztikus gyerek: Isabelle Allen, Daniel Huttlestone- ha mást nem az ő dalukat hallgassuk meg!
hasonló: KÖNYV!
kedvenc részek: mostoha szülőknél, és természetesen Fantine gyönyörű jelenetei...
ajánlás: a fiataloknak csakazértis!!! Mi meg úgyis megnézzük! 

argo

Egy kicsit mindig beijedek a politikai témájú filmektől, főleg amerikai előadásban, de azért nagyon érdekelt. Kifejezetten szorítok egy kis figyelemért Ben Afflecknek, amit nagyon megérdemel már, ez a film is csak ezt bizonyítja. Persze igen, amerikai, lobog a zászló, amerikai nézőpont stb., mégis el lehet ezt felejteni, nem ezen van a hangsúly, szerencsére inkább az emberi természet dominál, a félelem, a kiszolgáltatottság, harag és düh megfékezhetetlen ellentétek.... A két helyszín, Amerika és Irán, az ott zajló események, emberek, párbeszédek mérnöki pontossággal illeszkednek, inkább kapaszkodnak egymásba... A feszült történetnek a hollywoodi részek adnak némi felengedést, bár elhangzik jó pár csípős megjegyzés is a politikának és a filmszakmának.... Iránban pedig a hat túsz közül senkit nem enged túl közel a rendező, keveset tudunk meg róluk, ( így kerül egyensúlyba az iráni oldallal, talán pont ezért nem akarta taglalni külön-külön ?! ) csak azt látjuk, hogy egyre nehezebben bírják a feszültséget, az iráni szereplőkből pedig sugárzik az ellenségesség és az alapos felkészültség, így én leginkább Ben Affleckért szorítottam, bocs... Az "aranygyapjú" visszaszerzésében biztos voltam, mégis hihetetlenül elkapott az izgalom az akció beindulásakor, a piacon, a repülőtéren meg már teljesen bepánikoltam...

argo -2012
rendező: Ben Affleck nevét csak dicsérni tudom, rendezései valahogy mindig megfognak, van bennük valami fura mellőzött, perem látásmód ( ha van ilyen?) hideg nyomon, tolvajok városa és ez a film is valamiért nem arról szól, amiről szól?!
szereplők: Ben Affleck újra - nagyon örülök a komoly szerepeinek, de a régi jó Jay és Néma Bob is belefér és nagyon várom az új Malick filmben To the Wonder-ben is.... Alan Arkin és John Goodman - nagyszerű páros...
hasonló: van egy magyar Argo film is, persze csak a cím ugyanaz, a téma egész más :-)
kedvenc rész: itt nincs rész, egész van...
ajánlás: nem akciófilm rajongóknak!

hét pszichopata és a si cu

Adott egy forgatókönyvíró, aki a hét pszichopata címmel írja új művét. Egyenlőre csak a címénél tart és néhány halvány karakternél, a témát a legjobb barátja szolgáltatja, aki szívvel-lélekkel ( bár ez kicsit sántít :-) segíti barátját ebben a " kemény" munkában. Közben pedig felbukkannak a bizarr, beteg, különös delikvensek, akik tálcán kínálják történetüket... A szereposztás fergeteges! A morbid, véres, trágár humor, ami már a film első epizódjában fellelhető, ott pislákol minden egyes jelenetben és az ember néha két röhögés között rácsodálkozik magára, hogy is tud ilyen jól szórakozni. Amikor pedig megpróbálom elmesélni miért is tetszett, szörnyülködve néznek rám és nem is értik elferdült ízlésemet. Én meg nem magyarázok tovább, ez egyszerűen egy nagy hülyeség, amin nagyon jókat nevettem!

hét pszichopata - 2012
rendező, forgatókönyvíró: Martin McDonagh - azt hittem ezt a témát az Erőszakik után már nem lehet fokozni...
szereplők/pszichopaták: Colin Farell - ez a szemöldök önálló életet él?!... Sam Rockwell - mindig nagyon különlegesnek tartottam, itt pedig tökéletes...Cristopher Walken - a nagy kedvenc, imádom, ha komoly, imádom ha (nagy ritkán) mosolyog, hihetetlen egyedi figura...Woody Harrelson - ez a karakter nagyon jól áll neki... Tom Waits - pici jelenet a fehér nyuszival, de hatalmas a pasi...és a hölgyek - ahogy a filmben is elhangzott a női karakterek nagyon gyengék, szóra sem érdemes...
kedvenc rész: a képtelen beszélgetések a sivatagban....
hasonló: erőszakik persze, de nekem felrémlett a blöff és a ponyvaregény is...
ajánlás: csak feliratosan!