Keresés ebben a blogban

2013. július 10., szerda

úton

Közvetlenül a volt fesztivál után néztem meg a filmet és talán ezért, teljes megelégedéssel nyugtázom is.  Azt hiszem kell ehhez valamiféle "kortalan korlátlanság" ha úgy tetszik... A fesztivál persze nekem már egészen mást jelent mint egy tizenévesnek, de így negyven körül sok-sok felejthetetlen pillanatot kaptam, nemcsak az előadóktól, hanem a fiataloktól is.... És pont így történt a filmmel is, még ráerősített erre, éppen pont... Egyetlen jó véleményt sem hallottam egyébként a filmről, sőt néhányan egyenesen nézhetetlennek tartják, nem tudom, hogy a fesztiválhangulat homályosította el az érzékszerveimet, de tényleg rendben van! A könyvet be kell valljam nem mostanában olvastam és nem is voltam annak idején eldurranva tőle, most mégis a film kapcsán meglepett mennyire megmaradtak részletek bennem. Azt hiszem kár lenne a történetet vázolgatni, annyi minden van benne, fiatalság, barátság, szerelem, testi-lelki viszontagságok, harag, művészet, család és annak hiánya, fájdalom... A fiatalok (nagyon fiatalok) pont ugyanolyanok a történetben, mint ma és ez jó, ez olyan jó!

On the Road - 2012
rendező: Walter Salles
író: Jack Kerouac
szereplők: Sam Riley - Sal , Garett Hedlund - Moriarty és Kristen Steward -MaryLou szerepében kiváló választás mindhárom, tényleg! TomSturridge, Viggo Mortensen, Amy Adams, Kristen Dunst.....
kedvenc részek: az úton :-)
hasonló: a könyv!
ajánlás: kortalan álmodozóknak...