Keresés ebben a blogban

2021. május 5., szerda

druk - még egy kört mindenkinek - 2020

DRUK AKA ANOTHER ROUND (MOVIE REVIEW) • POWER OF POP 

Thomas Vinterberg filmjeit régóta számon tartom, egészen pontosan a születésnap (1998) óta. Teljesen hétköznapi egyszerű, mindannyiunknak ismerős szinte már közhelyes történetből, olyan érzelmi reakciókat vált ki, amit nem lehet egy könnyen elfelejteni. A még egy kört mindenkinek témája az alkohol. Négy negyvenes tanár, akik nem csak kollégák, hanem barátok is össze-összejárnak és egy este elhatározzák kísérletet tesznek: alkohollal fogják megoldani a fásultságukat, kiábrándultságukat, érzéketlenségüket... mindannyian különböző élethelyzetben vannak ugyan, de valamiféle kiégettséget, beletörődést, krízist, fáradtságot élnek meg éppen. Már az első alkalom nagyot billent minden résztvevő hozzáállásán. Annyira pozitív a hatás már az első tapasztalat kész felüdülés. És mi is szépen mosolyogva besétálunk ebbe a Vinterberg csapdába, pedig pontosan tudjuk, hogy nem fog itt megállni... Hőseink persze nem elégedhetnek meg ennyivel, a kezdeti siker egyértelmű és annyira felvillanyozza őket, hogy tovább lépnek és szép lassan széthullik minden illúzió. Ez a kőkemény alkoholizmus. Fantasztikus dán színészek teszik még gazdagabbá, az amúgy is erős történetet, ezek az arcok! Csoda szép film!

2021. március 18., csütörtök

felkészülés meghatározhatatlan idejű tartó együttlétre

 FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE | 10smozi »  NYERGESÚJFALU 

 Mindig nagy elvárással és jó adag elnézéssel nézem a magyar filmeket, szeretném szeretni őket. A felkészülés... már az első jelenet tetszett, ahogy hősnőnk várja a partnerét az első randevúra, ugyan ki nem élt még át hasonlót? A csalódás önvizsgálatra készteti, amit egy pszichológusnál elmond magáról a nézőben is kétséget ébreszt. Ez a libikóka végig kíséri a történetet, nem tudjuk mi a képzelet és mi a valóság. Márta szemével látunk mindent, aki negyvenéves racionális gondolkodású, idegsebész, elhivatottsága nem hagy kétséget afelől mennyire átgondoltan, józansággal él és mégis egyszer csak jön ez a férfi - János és felfordul minden, ez az érzés kifordítja magából, nem tudhatjuk valóban átéli ezeket az eseményeket vagy csak a vágyakozás kínzó kényszere látható... Olyan jó Mártával tartani, olyan jó elképzelni,... Egy mai ízig-vérig magyar kórházban dolgoznak mindketten, így össze-össze találkoznak, kevés szó esik köztük, alig ismerik egymást. Jánosról szinte semmit nem tudunk, és mégis ez a mackós, nyugodt, félszeg férfi Márta szemében az Igazi. Ez a szerelem? Gyönyörű szép, lassú a kibontakozás ez amelyben a végéig ott marad a kérdés...

2021. február 19., péntek

blackbird

 Képtalálatok a következőre: blackbird film susan sarandon 

Egy nagyon elgondolkodtató filmről van szó, olyan témában amiről azt hiszem nagyon kevés szó esik még közeli hozzátartozók között is, sőt ott beszélnek róla talán legkevésbé... Ez az eutanázia kérdése.  Egy hétvégére látogat haza a szülői házba a család. Persze közel sem idillikus az egymáshoz való viszonyuk, de mégis érezni lehet azt a fajta melegséget és törődést, amit egy működő család adhat. Az anya beteg, aki arra kéri férjét és gyerekeit engedjék méltósággal elmenni, mielőtt késő... Ezt már eldöntötték és úgy tűnik minden családtag elfogadta...  Susan Sarandon (74éves hihetetlen!!!) a beteg és annyira hiteles, ahogy reggel felkel az ágyból, ahogy a férjére néz, mosolyog és türelemmel vár, ahogy átöleli a lányait... A többiek is nagyon emberiek, a férj, a kötelességtudó, örökké megfelelni akaró nagyobbik lány és a fekete bárány kicsi... A döntés észszerű és  tudatos, mégis megpróbálnak kibúvókat keresni és bizonytalanná válnak. És ez így van rendjén...

2021. február 18., csütörtök

esküvő után - 2019

Képtalálatok a következőre: after the wedding 

A 2006-os dán remek után, újra megcsinálták ezt a csodaszép történetet.(számtalan esetben újragondolnak egy-egy filmet, amik sokszor tényleg leporolásra szorulnak és akár jobbak is lesznek mint az eredeti. Itt nem erről van szó, és akárcsak a szerzőpáros másik alkotása: a testvéred feleségét.../ testvérekből  sem lett volna erre szükség...) A forgatókönyv mit sem változott. csak megfordították a felállást és természetesen a mai trendnek megfelelően a NŐ a főnök... Kicsit azért bosszantó, hogy ezt kell nyomni minden produkcióban, mert különben megkövezik az alkotókat. Az mondjuk elképzelhetetlen lenne ma és ki is maradt a filmből ami a dán verzióban még természetes volt,: amikor a papa elviszi az ikreket horgászni a feleségét otthon hagyva mondván ez olyan "apa fiai buli, nehogy melegek legyenek"... Ahogy sok apróságnak tűnő mozzanat is változott, az esküvői szertartás, a házasságról folytatott beszélgetések, érdekes látni, hogy 13 év alatt mennyi mindent nem lehet mondani és megmutatni egy filmben sem. -Elavult már-  ezt mondják. Azt is mondják ideje ledönteni a tabukat és azt észre sem veszik mennyi újat állítanak... A film mindezek ellenére most is magával ragadott és érdemes volt megnézni, már csak azért is mert így másnap újranéztem az eredetit...