Ez egy csodaszépen összerakott, régi időket idéző, mégis nagyon mai olasz film. Mondanivalójával nem igazán nyűgöz le, de van benne annyi minden más, hogy végig leköti a figyelmet. Amikor elegem van a zajos, erőltetett buliból, a túlkoros mulató emberekből, egyszer csak lassan csobogó szökőkutat látok, gyönyörű zenével, amikor már túl sok a filozofálásból, mellébeszélésből, elhangzik egy olyan kemény mondat, hogy megakad a szemem is, amikor főhősünk már nem tűnik túl vonzónak, macsósan táncra perdül, amikor már nagyon elég a vén pasikból és az agyon plasztikázott nőkből a colosseum és a lenyűgöző pineák látványa nyugtat, amikor már a sznob magamutogatás a tetőfokára hág, egy egyszerű hétköznapi ( pl. az újramelegített rizottó) dolog helyretesz..... Ugyanez a kettősség jelenik meg a művészet, az írás, a vallás körüli ábrázolásban... A szépség egy nem mindennapi hatvanöt éves ember szemével nézve is fiatal és öreg, gazdag és szegény, értékes és üres, őszinte és hazug és nagyon olasz...la grande bellazza - 2013
rendező: Paolo Sorrentino - nagyokat idéző...
zene: Lele Marchielli - sokszínű válogatás
szereplő: Toni Servillo - nagy kedvenc a hazájában, én még nem láttam soha, ebben a filmben, elsőre nagy ripacsnak tűnt, de aztán megbarátkoztam vele...
hasonló: jópár Fellini film beugrott...
ajánlás: olasz különlegesség ínyenceknek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése