Anonymus

Azt olvastam valahol erről a filmről, hogy az irodalom Da Vinci kódja. Nagyon féltek az angolok, hogy elveszítik az ő Shakespeare-jüket, de felesleges volt mert ez a film nem vonja kétségbe, sőt ha lehet még jobban felemeli drámáit, szonettjeit, komédiáit... Azt, hogy ki is volt valójában William Shakes- Speare csak találgatni tudjuk és ez a film egy olyan variációt mutat, ami akár igaz is lehet?! A történet nem akar bizonyítani, tartsunk vele, hagyjuk magunkat egy kicsit elvarázsolni... A művészet csak könnyed kerete a valóság hátterének. Erzsébet királynő uralkodása ez a háttér, ahol senki senkiben nem bízik, politikai, hatalmi csatározások folynak, amiket aztán viszontlátunk a színpadon, a "mester" tollából. Ami nekem nagyon hiányzott a kortárs poéták erősebb ábrázolása, főként Ben Jonsonra gondolok, aki ráadásul elég sok szerepet kapott ahhoz, hogy egy kicsit jobban megismerhessük, ráadásul a Jakab-kor legsikeresebb udvari költője lett, itt mégis csak egy folyton rohangáló, érzéketlen küldönc szerepében látjuk. 

anonymus -2011
rendező: Roland Emmerich - ugyan itt nincs világvége, invázió, mérges pókok, godzilla, de azért látványban nincs hiány....
forgatókönyv: John Orloff -nem tudom eldönteni, hogy bátor vagy csak polgárpukkasztó?
szereplők: Rhys Ifans - nem csak vígjátékban hiteles, nagyon-nagyon sokat hozzátesz a filmhez..., Vanessa Redgrave és Joely Richardson - Erzsébet királynék, kicsit másként, mint eddig ( anya és lánya ), David Thewlis - az öreg Cecil szerepében is átütő karakter,  Sebastian Armesto - Ben Jonson szerepében, nem tett rám nagy hatást, Jamie Cambell Bower - itt van kérem a legújabb tini ideál..., Derek Jacobi - a narrátor, hihetelen, hogy ő is szerepel, nagy-nagy Shakespeare színész, ízig-vérig angol! Rafe Spall - W. S. szerepében egy pojácát alakít...
kedvenc rész: az első tíz perc után végig lekötött, kellett is a figyelem, a sok szereplő és az időbeli ugrások miatt...
hasonló: természetesen a szerelmes Shakespeare jutott elsőként eszembe...
ajánlás: nézzük meg, aztán keressünk egy Shakespearet a könyvespolcon...

gosford park

1932-ben járunk Angliában. Egy arisztokrata család összejövetelét kísérhetjük nyomon, estélyekkel, fényűző vacsorákkal, kártyával, vadászattal, ahogy kell. Ezzel párhuzamosan a szolgálóik, inasaik, szakácsaik életébe is bepillantunk, ami azért itt-ott összefolyik az uraság életével.... A két szálon futó történet mégis egy, sznobizmus, hierarchia, szerelem, hazugság mindkét társadalmi osztályban fellelhető, igaz más viszonyok között, de nagyon sok hasonlóság van mégis... Az igazságokat valahogy mindig más szájából halljuk, mint akitől várjuk... Az ellentét és a különbség a két társadalmi réteg között szinte teljesen elmosódik a film végére... Nagyon sok szereplős, igazi klasszikusnak mondható darab. Csupa remek színésszel, akik az apróbb szerepekben is sziporkáznak. Az eseménytelenséget a jól kidolgozott részletek, a színészek kiváló játéka és az érdekes párbeszédek, ellensúlyozzák. Akinek ez kevés, még egy finom  bűnügyi-szál is bekerül a történet végére...

gosford park - 2006
rendező: Robert Altman - nagy rendező,  nem csak nagy filmekkel...
szereplők: Kristin Scott Thomas - igazi, hideg, angol úrinő, Emily Watson - Elsie, bármit el tud játszani, hihetelen tehetség és ezek a kék szemek! Richard E. Grant - furán találó szerepben, Michael Gabbon - érdekes, hogy csak idős korában vált igazán népszerűvé?! Maggie Smith - ő is, pedig ők is voltak fiatalok?! Kelly Macdonald -kedves, naiv szobalányként alig lehet rá ismerni, nem akármilyen filmekben szerepelt: trainspotting vagány csaja, a nem vénnek való vidék.... Helen Mirren - Mrs. Wilsonként hozza a formáját, Tom Hollander itt is jól áll neki a pipogyaság és Clive Owen, akit általában alig lehet megtalálni a stáblistán, nem értem miért?
kedvenc rész: Elsie jelenetei, a vadász piknik,
hasonló film: nekem a csengetett Mylord sorozat jutott eszembe, persze az sokkal viccesebb volt és az utolsó látogatás, ami szintén hasonló környezetben, ugyancsak fenomenális szereplőgárdával azért a nyomába sem ér...
ajánlás: akivel megnéztem a filmet, közben újságot olvasott, netezett  háromszor kiment a szobából és mikor vége lett azt mondta: - hát ez nem volt valami nagy szám! Nekem más a véleményem!

éjfélkor párizsban

 Egy régi, már alig-alig működő moziban néztem meg ezt a filmet és ez a helyszín is  (csak Párizs után persze ) hozzátett még egy picit az élményhez. Lassú, összenézős mozi, nem az a fajta, amiről, ha eltéved a tekinteted, egy percre, akkor elveszítenéd a fonalat. Azokra a jelenetekre gondolok, ahol nem csak felhangzik egy ismerős dallam, hanem végig is hallgathatjuk... A történet egy amerikai forgatókönyvíróról, aki szeretne regényt írni, inkább Párizsban és egy másik korban élne...Vágyai valóra válnak éjfélkor a városban , visszajut a 20-as évek Párizsába és találkozhat a művészélet legjavával. Ezek a találkozások, beszélgetések a legjobb elemei a filmnek. Az első Fitzgerald házaspár, akik hozzák a kötelezőt, aztán a nagyon férfias, morózus, lényegre törő  Hemingway és sorban következnek: Gertrude Stein az összetartó kapocs, Picasso a fura festményeivel, a gyönyörű Adriana, Josephine Baker tánca és Cole Porter dala. Felbukkannak még vagy legalább szót ejtenek Matisse, Monet, Bunuel, Toulouse Lautrec, Rodin, Pissaro, Degas művészetéről. Nehéz felsorolni mindenkit a filmből, de az egyik legjobb figura Dalié. Ez az alakítás olyan kedves, figyelmes kifigurázás, amit ritkán talál így színész. Kevés jut egy-egy művészre, de itt nem is az a lényeg, hogy teljes képet kapjunk emberi (művészi) ábrázolásból, pont az tetszik benne, hogy tovább kell gondolnunk.... Ami nekem hiányzott, az a 2010-es évek művészei, annak a bizonyítása (már ha ez lehetséges), hogy a mai korban is élnek, ilyen kaliberű művészek, akik miatt majd a jövő nemzedéke, ugyanígy lelkesedhet???

midnight in paris - éjfélkor párizsban 2011
író, rendező: Woody Allen
zene: fantasztikus zenék a dzsessz fénykorából, a válogatásban szintén a rendező keze nyoma fedezhető fel: mindjárt a bevezető képek alatt szóló fantasztikus dal, Josephine Baker, Glenn Miller, Offenbach kán-kánja sem marad ki...
szereplők: Owen Wilson - nagy meglepetés volt az ő személye, aztán a filmet nézve, végülis érthető választás. Azért nekem most sem sikerült megkedvelni... Marion Cottilard - Adriana szerepében, a maga csodaszép egyszerűségével lenyűgöző, Corey Stoll - a meggyőző Hemingway, Adrien Brody - Dali szerepében brilliroz, Tom Hiddleston - a félszeg és alkohollal kűzdő F. Scott Fitzgerald, felesége Ezra: Alison Pill - ez a filatal lány, nagyon jó, érdemes odafigyelni rá!   Gertrude Stein: Kathy Bates, aki mindig eltalálja a figuráit, és ne feljtsük el a "pedáns" úriembert sem: Michael Sheent, még a csoda szép Carla Bruni is szerepel idegenvezetőként a filmben. Rachel McAdams - nem sokat tesz hozzá a filmhez...
kedvenc rész: az éjszakák Párizsban :-)
hasonló film: Woody Allen előző filmje - férfit látok álmaidban - hasonló finom humor, sok édes szereplő...
ajánlás: álmodozóknak és tovább gondolóknak...

köszönjük, hogy rágyújtott

Szerintem bátorság kell egy ilyen film elkészítéséhez. Már az első jelenet, a tévés szereplés elég bizarr és ez csak fokozódik. Rá lehet azért hangolódni elég hamar... A mai egészségmániás, wellness-fitnesz világban ez a film szentségtörésnek számít! Pont ezért érdekes! A főszereplő Nick Naylor egy dohányipari cég szóvivője, aki mindenhol szerepel, mindenhol utálják, de ő csak mosolyog és olyan elánnal beszél a tüdőrákról, akárcsak egy focimeccsről. Egy nagyon ütős jelzőt használ magára: erkölcsileg rugalmas :-) Találkozunk mindennel, ami körülveszi a dohányzást: pénz, korrupció, tüdőrákos dohányos, iskolai prevenció, hasonszőrű barátok, karrierépítő újságíró, antidohányos szenátor.... Egyébként, ha jól emlékszem, egyszer sem dohányoznak a filmben?! Itt-ott csapong a történet néhol nagyon túloz, aztán meg szinte szentimentális, de a lényeg, hogy nincs fordulópont, vagy erőltetett tanulság, csak egy jópofa fricska az orrunk alá... 

köszönjük, hogy rágyújtott - thank you for smoking - 2005
rendező: Jason Reitman - " komoly mosoly" csak így nevezem, de mondhatnám színvonalas humornak is, ha így jobban tetszik!
író: Christopher Buckley - szatirikus novellista
szereplők: Aaron Ekhart - mostanában kezdem megkedvelni, Maria Bello - erős, itt is! Sam Elliott - marlboro man-jeles! David Koechner - van egy pofa, William H. Macy - jól áll neki a komoly humor... és a jó öreg Robert Duvall - fenomenális!
kedvenc részek: a baráti beszélgetések hármasban, a hollywoodi film vizionálása, Marlboro Man....
hasonló film: nagyon idevág az Egek ura!
ajánlás: " Ez nem vita. Tárgyalás."

hetedik

Állja az idő próbáját, rég láttam és most újra megnézve talán még erősebb élmény volt. A hét főbűn köré épülő történet adja a fonalat, ami aztán végig olyan szorosan tart, nehéz tőle megszabadulni.  A két nyomozó ellentéte ( idős-fiatal, nyugodt-temperamentumos, lelkes-megfontolt, okos-ösztönös, Vergilius - Dante?... ) mégis egy fajta egységet képez az őrült világ ellen. Az áldozatokat nem ismerjük meg, csak a bűnüket. A helyszínek gyalázatosak, mocskosság mindenütt, az eső egyfolytában esik, ( lsd. isteni színjáték pokol ) semmi szívet melengető nincs, kivéve talán a fiatal feleséggel ( Tracy ) eltöltött vacsorát... És azon kapjuk magunkat, hogy számolgatunk - ez a negyedik, az ötödik? Aztán megismerjük a tettest, szerintem ez a legsokkolóbb rész az egészben. Olyan félelmetes, őrült fanatikust látunk, mint még soha! Hihetetlen alakítás! Az irodalmi utalásokat nem erőlteti ránk a film, mégis akinek ismerősek a bibliai idézetek, vagy az isteni színjáték  pokol jelenetei, amelyek párhuzamba állíthatók a film cselekményével, még erősebb hatásra számíthatnak...

se7en - hetedik '95
rendező: David Fincher - '99 harcosok klubja, 2007 Zodiákus nem akármilyen filmek, nekem a Benjamin Button, a közösségi háló és a tetovált lány nem igazán jött be, de még így is rendkívüli rendezőnek tartom.
eredeti forgatókönyv: Andrew Kevin Walker -  horrorisztikus...
szereplők: Morgan Freeman - hozza a formáját, mindig elnyeri a szimpátiámat! Brad Pitt - nagyon jól állt neki ez a temperamentumos fiatalság! Gwyneth Paltrow - sok filmben láttam már, de valahogy olyan érzésem van vele kapcsolatban, még ha főszerepet játszik is ( reflektorfény, nő kétszer, szerelmes Shakespeare ), hogy átengedi a terepet, mintha nem akarna  a középpontban lenni?! Persze itt ebben a filmben ez így van jól. Kevin Spacey - a tökéletes!
kedvenc rész: nincs, a krimik általában veszítenek a varázsukból, ha többször megnézzük, hát ez egy tökéletes kivétel!
hasonló:  A zodiákus 2007 - szintén Fincher, szintén sorozatgyilkos, de ez már egy gyengébb változat...
ajánlás: " ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"

holdkórosok

Ezt a filmet még nagyon fiatalon láttam és rögtön a szívembe zártam. 1987!!! Valahogy újra előkerült az archívumból és kicsit félve, hogy már nem fog elvarázsolni újra megnéztem. Kicsit sablonosnak tűnhet és giccsesnek a hatalmas holddal és Puccini csodaszép zenéjével, mégis végig mosollyal a képemen ültem előtte. Ez már nosztalgiázás?! Egy olasz család életébe kukkanthatunk bele, akik beszélgetnek egymással, jókat esznek, veszekednek, összeülnek, élik az életüket. Közben fellobban egy nem várt szerelem, operával, szenvedéllyel. Annyi minden van ebben a filmben, amit azóta már csonttá rágtak, de itt még működött, nálam pedig még most is működik.


Moonstruck - holdkórosok 1987
rendező: Norman Jewison
forgatókönyv: azt hiszem egy ilyen hétköznapi történet lelke a forgatókönyv: John Patrick Shanley: Életben maradtak, Kongó, Kétely....
zene: Puccini -bohémélete pontosan idevágó, gyönyörű....
szereplők: Cher - itt még gyönyörű, természetes. Így sétálni, ahogy Ő! Nicolas Cage - neki a fiatalság állt jól, mondjuk '98- ig! Olympia Dukakis - mintha mindig is idős hölgyeket játszott volna, tökéletes!
kedvenc részek: az utolsó reggeli, ahol mindenki összegyűlik...
hasonló film: talán Cher miatt a Sellők jutott eszembe...
ajánlás: telehold idejére!!!